NONAME VISSZATÉR!

Fél év kellett, hogy az utolsó Noname epizód után újat csináljak erre is csak az ösztönzött, hogy Faludi Róbert (aki most épp nem MKA tag de amúgy az volt és egy fesztiválon ismertem meg jobban) küldjön egy versenykiírást a francia Angoulême Fesztálról. Több se kellett nekiláttam és kivettem a sulikönyvtárból La Fontaine állateséit azzal a tervvel, hogy feldolgozzam a róka és a gólya esetét. Ezzel adtam volna a francia nacionalizmusnak egy kis puszit és jó kihívás is lett volna, persze nem volt csúcs döntés mert egy hét alatt nem sikerült olyan sztorit írnom ami nem egy banális tanmesére emlékezteti az olvasót. Oké ekkor már úgy álltak a dolgok, hogy 5 napom volt és semmi éppeszű tervem. Hát jókérdés , hogy az ember miért halogat mindent utolsó percre, talán mert megvan rá a lehetőség. Mindenesetre azért a uccsó pillanatban sikerült valamit kiforgatnom magamból és ennek hála megszületett a 10. Noname történet (leszámítva a pestiestben szereplőt). Ezzel együtt olyan 40 oldalnyi készült már el ami nagy szó, legalábbis nekem. És itt egy kép ami alígha sejtet a tartalomból valamit.


Ez volt ma a 3. posztom, egyenlőre elég is lesz, hallgassatok zenét, csao!

Mindennap 56

Olivér mondta, hogy ciki vagyok mert nem posztoltam értelmeset az 56-os képregényről, csak Mátyás fejét meg pár fasságot mutattam.Most egy oldalt beteszek csak az íze miatt amúgy láthattátok ti is szerintem és akkor majd a Pinkhellben olvashatjátok az összes MKAistának a munkáját, ennyit erről szerintem úgy nagyátlaban jól sikerült, Szabó Jenő forgatókönyve volt ami a leginkább el tudott rugaszkodni a szokányos tanmesék és az érthetetlen zagyvaaságok földjéről. Mindazonáltal a mi csapatunk is nyagon jól összedolgozott így ezer évre rá és hót megkésve is gratula.

Audik a Várfokban

Megvolt nemrég az Audis képregényes hókamókának az eredményhirdetése a Várfok gallérijában ahogy ennek lennie kell, jó sok ember adott be munkát azt hiszem ötvenen.
A kiállításon én is résztvettem,örültem, hogy sok MKA tag vett részt sikeresen a kiállításon minőségi munkákkal. Csak azt sajnáltam, hogy az első díjat egy olyan ember kapta aki nem igazi képregényt csinált, de végülis az is korrekt cucc volt, szóval ha nem vesszük komolyan azt, hogy képregény vagy sem akkor grafika az grafika, bár akkor már a különdíjas Szabó Leventét emelném ki aki tényleg nagyon fasza rajzokat csinált és ha már nem is klasszikus képregény volt amit ő beadott ezerszer élvezetesebbb látványt nyújtott mint bármelyik meló. Szegény nem tud vezetni így aligha élvezheti ki az egynapos próbaútját az Audival.

1. Molnár Melinda
2. Haránt Tamás Artúr
3. Harsányi Réka
3. Mlinkó Zoltán

Különdíj
Szabó Levente

A díjkiosztóval járó kiállítást a Várfok a Kartonnak passzolta le, azt hiszem ott meg lehet még nézni vagy majd...nem tudom pontosan.
Néhány versenyző munkáját (köztük enyimet is) Bayer Antal publikálja feketefehérben a NeroBlanco c. képregényújságban.

Forszél




Pályázati anyagon dolgozok emellett tarthatatlanul hanyagolok, nem egy blogot. Hamarosan értelmes megaposzt a 100. jubileumi bejegyzés következik, addígis gyönyörköjetek szobrászati tudásomban...

Eb szülötte férfiak

Eladtam magamat a médiának, Noname kalandjai novembertől 2 oldalanként a most induló Absolute man című férfi magazinban havonta fognak napvilágot látni. Monnyuk ez nem ilyen "punimutogatós" férrfimágázin, inkább az a "hogy miért vagyok ennyire menő férfij?Merezzegyéleérzzzééésss" stb...Naja szóval ez elég nagy kihívás lesz nekem ugyanis havonta 2 oldal rókás sztorit produkálni nem lesz könnyű (egyenlőre 2 hónapig újraközlés)nameg elvileg elég az újság színvonala, mongyuk erről keveset tudok mert nem volt időm beleolvasni de azért. Hát majd meglátjuk mi lesz ebből mindenesetre, egyenlőre van stabil melóm ami már több mint a semmi.Addígis új szám a listán az Antiflagtől a Die For Your Government.