Fergeteges Forgatás

Lesz idén egy animációs feladatunk a MOMÉN. Minő meglepetés. De nem is ez a lényeg hanem hogy egy adott történetet kell feldolgoznunk. A sztori egy forgatáson vagy szinházi előadáson játszódik, ahol a gonoszt alakító színész túlságosan is kezdi beleélni magát a szerepébe ( a jó lezúzása) így a női főszereplőnek kell a helyzetet (ahogy a hőst is) megmentenie.

Az én tervem egy Fantasy film forgatáson játszódik, itt vannak a vázlatok:



Sopronból hazafelé készültek ezek az első golyóstollas firkák
amik csak a karakterek jellegét voltak hivatottak megörökíteni.




Csináltam pár tervet míg rájöttem milyen színezést képzelek el a háttereimben a fentiek színben mind tévútnak bizonyultak ugyanis stílusban nem passzoltak a figuráimmal.

Ezek viszont már a véglegesnek szánt karakter tervek:





Ezek pedig a hátterekbe behelyezett karakterek:
Itt már próbáltam a cselekményt vázolni. Az alap konfliktus az lenne hogy "hősünk" a büfében lenyúlja az utolsó szendvicset a "gonoszt" jáccó faszi elől, így az a jelenetben vesz véres elégtételt. A Helyzetet a csaj oldja meg egy gatyaszíj rántással...






Ebből pedig decemberig valszeg egy-másfél perces film készül. 4-en fogjuk megcsinálni Bucsi Rékával, Bárány Danival és Szabó Mátéval.

15 megjegyzés:

  1. Ez az utolsó kép torok... akarom mondani hereszorító...

    VálaszTörlés
  2. Ez rohadtjó! Óckúl kártúnnetvörkös Thundarr the barbarian feeling :DDD
    Fasza lesz!Grat.

    VálaszTörlés
  3. Eddig bíztató ;)
    Tetszenek a karakterek, persze a „gonosz” a leg érdekesebb.
    Szin ügyileg, csak az 5.jpg, 8.jpg nél lóg ki a lóláb (azok nekem nagyon-nem).
    Gondolom azok csak az előtanulmányban szerepeltek, vagy majd a végén a compozitálásnál korrigálja valaki :)
    Talán indok sem kell, hogy bárki megüsse a bundesliga-barbárt :)
    Hajrá!

    VálaszTörlés
  4. kösz a kommentet Csacso!

    Nyugi, a 2 kép amit említesz csak vázlatok. A véglegesnek szánt látvány az utolsó 3 színes képen mutatkozik meg rendesen.

    VálaszTörlés
  5. Faszályos nagyon.

    Egyre jobb és jobb.

    VálaszTörlés
  6. Miklóskám, ezek bazijó rajzok!
    külön kedvencem a laza tollfirka a kősziklapofával, háttérben némi felhő + szárnyasok, SO COOL.
    de a karakterek is tetszenek, tökjó a vonalvezetésük, meg a minimál színviláguk, nulla glanccal. szóval EZT odatetted, ecsém (errű beszélek, amikor fikázom a flájeredet)

    VálaszTörlés
  7. derohatdjó

    nekem a kedvencem az utolsó pofánverős színes kép. az ilyen dinamikusan mozduló, perspektívában elnyújtott figurákat csak csuklóból tolod, vagy dekázgatsz az előrajzzal, vagy van valami biztos módszered rá?

    eddig már biztos, hogy a mostani decemberben már lesz 1 jó dolog

    VálaszTörlés
  8. ...a karácsony?

    Kösz ő nem volt sok idő megrajzolni ezt a képet de ceruzával mindent elő kell azér vázolnom.

    VálaszTörlés
  9. Tetszik, nekem egy kicsit a Korgoth of Barbaria ugrik be róla, ismered?

    VálaszTörlés
  10. Névtelen3:34 de.

    Nagyon jók! :)
    LLaci

    VálaszTörlés
  11. :DDD odabasz!!! tetszik a sztájl :))

    VálaszTörlés
  12. Névtelen1:47 de.

    Mondtam már hogy kedvenc? Főleg a párductök és a kannacsöcs miatt:)

    VálaszTörlés