NEWZ-NJ-No-stb...




Heló, az utolsó postom óta sokminden történt, de próbálok lényegretötő lenni ha má magamnak írok. Szóval megjelent a PINKHELL 2. száma ami kurvajó dolog hiszen sok magyar kollega mellett ELŐSZÖR jelent meg színesben képregényem ilyen minőségben (ugyanis volt már színes a pestiestben, és fekete-fehér az Eduárdban). Az újság amúgy tényleg jóra sikeredett, élvezetes olvasmány úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom!A Hungarocomixon végre sok emberrel találkozhattam élőben akikről eddíg nem tudtam kik, és ez megnyugtatott mert néha olyan volt mintha én is ilyen ős mka-s lennék, pedíg még alíg egy éve vagyok tag. Most egy ideje nem dolgozom semmin de mostmár el kéne kezdeni mert megy az élet, közben lemondtam korábbi vágyaimról amik csak az utamat állták, és elhatározta, hogy jelentős változtatásokat fogok eszközölni NONAME karakterének formálásában is(ezt ti olyan 2 év múlva tapasztaljátok, a képregénykiadás folyamatosságát tekintve. Emellett a Némajátékon is dolgozgatnék már de egyenlőre a borítóterveken töröm a fejem. Mindenesetre a előzetes előzetese, a néhányatpoknak már korábbról ismert "milyen nem lesz" 3 részes comic speech részeit feltöltöm ide mert hamarosan igazi képek jönnek és addíg úgy teszek mintha bárkit is fel tudnék csigázni

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Engem már nagyon felcsigáztál ezzel a némajáték dologgal, ezek is jól néznek, főleg az utolsó popartosat szeretem.
A Noname-nek meg én is baromira örülök, hogy végre megjelent szép színesben, az Eduárdban lévő nem tetszett annyira mint vártam, viszont a Pinkhellben lévőhöz meg nagy kézrázás. Nagyon jó lett, áldom a big fantáziádat (Dimenzió-beázás -> eszméletlen jó). Nagyon passzol benne minden.
Aztán hajrá, szeretnék még sokat, vagy hosszabbat t olvasni tőled.
(ne hallgass olyan sok Johnny Cash-t mert rossz hatással van rád :) )