Ez a műfaj mindíg érdekelt, horror képregény pedíg rengeteg van, besorolás alapján még a Hellboy is annak számít, de kevés olyat olvastam ami után komolyan néztem magam elé mint akit arcba rúgtak és azt gondoltam "ó anyám".
Az első ilyen élményem asszem a Kraven utolsó vadászatának egy része volt amiben a csatornába mászó Pókember összetalálkozik valami patkány lénnyel (Vermin) és összeverik egymást. Amikor ezt néztem 8 éves voltam és elég súlyosnak tartottam (persze főleg azért mert elötte csak a Tininindzsákat olvastam). Asszem tavaly megjelent egy Sikolyos sztorija Pókembernek amit ugyanaz a faszi írt mint Krévent de valami ótvaros szar nyáladék hugy lett. Sajnálom, hogy megjelent itthon mert tényleg szígyen, (helyette lehetett volna valami jó is monnyuk a Spider-man-Blue vagy tudom is én).
Aztán pár éve a Steve Niles és Ben Templesmith féle 30 days of night nyomasztott alaposan meg de főleg a fura fotó-rajz keverék rajz stílus miatt, bár az egyszerű redukált sztori is erősen kivette a részét a odabaszós élményből. Alapból elég ergyán hangzik, hogy egy csomó vámpír megtámad egy alaszkai kisvárost ahol egy hónapos az éjszaka, de úgy a történetmesélése miatt jó, nekem legalábbis bejött. Aztán voltak folytatásai de az már nem annyira érdekelt. film is készült belőle, amit még nem láttam de a rajzoló hal írt róla a saját blogján.
Monnyuk a 30 days nem rossz de picsafüst a Charles Burns Big Baby c. művéhez képest. Az 50-es évek amerikai kertvárosi hangulat keverve ezzel a olckúl ponyva horrorral hátborzongatóbb mindennél. Főleg Burns rajzai. Erről tényleg nem szpojlerezek még asszem 2 börzével ezelött akadtam belé a komikszinveszteséknél, nagy meglepetésemre. Ha valahogy megkaparintjátok este egyedül senki se olvassa mert istentelen para. A Big baby mellett egy másik borítóját is feltöltöttem mert rohadt beteg.
Pár napja pedíg végre annyi idő után elolvastam a Grant Morrison és Dave McKean nevéhez kötődő Arkham Asylumot (Arhkam elmegyógyintézet). régen már hallotam róla de megmondom őszintén nem biztos hogy megvettem volna Angolul (most is Anti példánya van nálam de esküszöm megveszem mert tényleg király) bár szerintem fele olyan beteg sincs mint amire számítottam ennek ellenére rajzilag is jó és az is tény hogy hatásos. Joker humora király, Batman is jól van megfogva, néhol kicsit túl direktek a dolgok, és tény, hogy nem ez az első mű ami arról szól, hogy Batman is csak egy roncs (long live Gyilkos Tréfa). De senki se törődjön ezzel mert ahogy a Denevér belép Arkham kapuján mi mögöttünk is bezárulnak az ajtók és elindul a rémálom. Szép kerek valami ez is...
Az említett képregények szinte mind más műfajt képviselnek a közönséget tekintve más eszközökkel de mind ugyanarra építenek, hogy lefossuk a bokánkat vagy rossz érzés kerülgessen minket amikor épp egyedül vagyunk, esetleg hogy kellemesen megborzongjunk karosszékünkben vagy hason fekve az ágyon ahogy képregényt olvasunk.
Amúgy még R. Crumb nyomasztó de ő máshogy, mert az inkább ilyen nyomasztó groteszk humor. LÁSD
Pár gondolat a nyomasztó képregényekről
Harder Better Faster Stronger
Ahogy a Daftpunk is énekli ez a nyár számomra a kőkemény munkáról szól. Eddíg érettségi volt meg felvételi, most pedíg egyszerre több feladat szakadt a nyakamba.
Megjelent a G5 harmadik száma, amiben lezárul Noname viszontagságos nyaralásának története. Ha érdekel pislantsatok beléje! Egyébiránt elkezdtem írni a képregényt sztoribordozni mint az állat mert ideje rajzolnom valamit amire az unokáim is emlékezni fognak (Ez pedíg a Néma Játék c. grefik novelem). Persze nem lenne teljes ez a nyár se ha nem kéne egyszerre 3-4 dologra koncentrálni, a többi feladatomról viszont még nem beszélhetek mert köt a titoktartás...vagy mi, de szeptemberben többé kevésbé minden kiderül majd. Amúgy meg asszem felvettek a Moméra animáció szakra.
Egyenlőre ennyi most jöjjön a meló!
Scott McCloud: A képregény mestersége
Scott McCloud: A képregény mestersége
Eljön az idő az ember életében hogy rá kell jönnije mennyire ösztösen csinálta a dolgait, ez sokak életével is így van de nekem leginkább a képregényezésemre mondható ez el. Scott McCloud mindenesetre felnyitotta a szemem bizonyos tekintetben. S bár nem fogom mától az ő szabályai szerint szemlélni a képregény mesterségét sokat tanultam a tudományos elméleteiből. Ez fura de tényleg tudományos elméletei vannak őt pedíg a képregény tudósának vagy kutatójának nevezhetném, mert olyan Darwini mélységekben boncolja már második könyve a műfajt, hogy néha már-már eretnekként égetném el azért mert számomra misztikus dolgok mögött fedi fel a száraz valóságot, pl. mit hogy kell vagy milyen hatást érhetünk el így vagy úgy stb... Mindenesetre McCloud előadásmódja annyira király és lebilincselő, hogy el is felejtem olvasás közben, hogy ez egy rohadt tankönyv amit nem kéne olvasnom hisz lassan 2 hónapja érettségiztem le! Viccet félre, tényleg nagyon jó. Ajánlom mindenkinek akinek megér ez 3000 pénzt (nekem igen). Ami pofátlan McCloudban, hogy miközben képregényezést tanít, vagy annak nyelvét tárja elénk, mellékesen az egész grafika és más vizuális műfajok alapjait tolja az arcunkba.
megjegyzés: Sváb József-féle Képregényiskola beszerzése sem elhanyagolandó annak akinek fontos, hogy elmélyedjen a dologban.
Szabadság! ala MOME
Megvolt a felvételi a MOMÉra kiderül hamarosan hogy egy osztályba járunk e majd Anti kollégával vagy sem. Első nap karaktert terveztünk és storyboardot rajzoltunk aztán másnap festegettünk és 5 perces krokikat vetettünk papírra. Az utóbbiból pár roszabb megmaradt (mert a jókat beadtam) de már úgyis rég posztoltam ideje felnyomázni ide valamit hogy a nép a csodájára járhasson!
van egy videó is ami a felvételimhez volt csapva majd azt is megmutatom, nagyon jó lett-huhú!
