Charles Burns-Black Hole


Charles Burns-röl már korábban is írtam a nyomasztó képregényekről szóló bejegyzésemben, most egy igazán durva könyvéről a Black Holeról ejtek pár szót.
A Black Hole egy minisorozatnak indult, Burns 1995-től rajzolta egészen 2005-ig (12 rész) Eleinte a Kitchen Sink adta ki a füzetekben megjelenő epizódokat majd a Fantagraphics színeiben jött ki a végső tpb és hc kiadás. A 70-es évek kertvárosában játszódó történet kamaszokról szól akik egy a körükben csak 'bug'-nak (bogár) nevezett nemi úton terjedő vírusnak köszönhetően groteszk mutációkon esnek át. Van aki megússza egy kis kutyafarokkal, de van akinek az egész teste eltorzul, amorf szörnyeteggé alakul.

A történet azonban ennél összetettebb. Egyfajta horrordráma, ha van ilyen (szerintem van mert ha a Goon horror komédia akkor ilyen stílus is létezhet). Burns egy olyan erős reménytelenséget és rossz érzést közvetít felénk, hogy bár azt mondom jó könyv, nem mondanám, hogy ajánlom bárkinek is az én korosztályomból. A pubertás kort egyfajta mocskos helytelen állapotként mutatja be, egy felnőttesdit játszó nevetséges és szánalmas szomorú színdarab ez, aminek fő színtere az erdő. Itt bújdokolnak a fertőzött, társadalomból kiszakadni kényszerülő megbélyegzett tinédzserek és ha el is tűnik egy-egy közülük, valami levágott testrész elő kerül helyettük, vagy belőlük?
Nem akarok spoileres részletekbe bocsátkozni, tehát ha valaki már számolt a kamaszkorával nyugodtan olvassa el, úgyse lesz egyszerű darab...

Amint hallottam tervben van egy filmadaptáció és rendezőként felmerült David Fincher neve is ami nem lenne rossz döntés.

7 megjegyzés:

Faust írta...

Jól néz ki, és a felvázolt téma is "hálás". Fincher meg...hát nem éppen rossz rendező, sőt...a szarból is aranyat csinál (lsd. Alien 3), hát még a jó matériából. Reméljük hogy ha megfilmesítik, ő rendezi. És ha megveszed a képregényt, megyek hozzád olvasni ;).

LM írta...

ójee, kösz ezt az ismeretterjesztőt, kár, hogy nem tudok még mindig nagyon jól angolul, de ebben a könyvben szívesen elmélyednék. mondjuk, nekem a big baby van meg burns-től, abban sem volt olyan vészes a kűfőd (..).
david fincher? hmm, jól hangziiik.

tetszik, hogy beújítottál, jó lett a fejléc.

Felvidéki Miklós írta...

ennek némelyest boinyolultabb a szövegvilága, mint a Big Babynek de nekem az pl jobban is tetszett de valószinüleg csak mert az sokkal "lightabb" téma

Komaváry írta...

Köszi, végre többet tudtam meg róla, mint az ez jó, vedd meg.

(bug - fertőzés esetében bacit meg ilyesmit jelent, mint például superbug, mint mindenféle antibiotikumnak ellenálló bacilus.)

Felvidéki Miklós írta...

ja ahá! köszi;)

asmany írta...

örülök, hogy visszatértél! a fears of the darkról nem tudsz valamit?

asmany írta...

ja! Checkkeld a www.theblackheartgang.com -ot! érdemes! a youtubeon meg ugyanezektől az elkövetőktől: tale of how - zseniális szerintem! üdv!