Jamie Hernandez útja egyenesen vezetett a képregény készítéshez. Kiskorában megismerkedhetett az anyja (!!!!) Marvel comics gyüjteményével, s így már korán tanulhatott Steve Ditkótól vagy Jack Kirbytől, (stb...) kamaszkorában pedíg megismerkedett amerika legjelentősebb underground képregény magazinjával, a ZAPpal. A nyolcvanas évek beköszöntésével mint kaliforniai srác, szemtanúja lehetett a punkrock szintér kialakulásának. Kaliforniaiként rajongott a pánkért és mint latin amerikai, megveszett a Luchadorokért, képregény rajongóként pedíg a fent említett old school képregények gyakoroltak rá nagy hatást. Mindezek vezettek ahhoz, hogy olyan képregényt készítsen ami egybeolvasztja ezeket a hatásokat, hogy valami egészen új süssön ki belőle. Ez volt a Love And Rockets, mely címet Gilbert és Mario Hernandez testvéreivel együtt írták, rajzolták.
Szlovákiában vettem egy ilyen kötetet MAGGIE the MECHANIC címmel. Ez volt Jamie saját vonala. A korai években még erősebben élt scifis és a szuperhősös betétekkel, aztán ez idővel kissé lecsillapodott, hogy teljesen a szereplők magánéletén legyen a hangsúly.
Maggie egy tizenévei végén járó szerelő lány aki barátnőjével Hopeyval él együtt, néha beutazza a világot, robotokat szerel, néha koncertekre jár. Hopey egy rebellis tini aki mellesleg egy zenekar gitárosa. A kettőjük kapcsolata valószínüleg több mint baráti, Maggie mégis problémában van a férfiak miatt is. Többek közt Randall Race munkatársába szerelmes aki világszerte hírhedt szerelő, s nők milliói vesznek meg érte, jól lehet Race sem közömbös Meg iránt. Rajtuk kívül még Penny, a kötelező szekszi lány és Izzy a boszorkánynak titulált özvegy (Maggie nővére), a főbb szereplők de rajtuk kívül még vagy száz visszatérő karakter biztosítja a mexikói filmsorozatokból ismert figura kavalkádot, csak több életszerüséggel és kevesebb vad gesztussal.
A könyv műfaja számomra egy nagy stílus gezemice: scifi, dráma, levélregény, akció-kaland, szuperhősösdi, humor, egyszóval van benne minden!
A rajz már az elején nagyon szép, a végére pedíg még kiírtabb és szebb lesz, Jamie nagyon jól rajzol nőket férfiakat, és egyszerű háttereket, ügyesen húz ki tussal, és a betűket is szépen írja, a fekete fehér egyensúly pedíg véleményem szerint egy a Sin City előképei közül.
Jamie Hernandez mellett testérei rajzolták/írták ezt a címet így a Love and Rockets világa folyamatosan bővült az elmúlt majdnem 30 évben. A figurák korosodtak, híztak, változtak a frizurák és a jellemek is lassan.
Ha találkoztok valahol egy kötettel lapozzatok bele! Szerintem érdemes.