
Ami viszont nagyobb dolog, hogy végre hozzájutottam a Ghost World c. képregényhez. A kötet Daniel Clowes munkája. Ő egy világszerte ismert alkotó, és még jó is.

Viszont most beszéljük a Ghost Worldről. A történet 2 lányról szól akik túl vannak az érettségin és a gimi édenkertéből kivetve olyan döntések elött állnak amikkel azelött sosem kellett szembesülniük ha nem akartak.

Továbbtanulás vagy munka, szerelmi problémák és a kiskoruk óta egymást összeláncoló barátságuk átértékelése is sorra kerül. Clowes nagyon jól ábrázolja a két vénkamaszt, az egymásra utaltságukat, a kilencvenes évek amerikai kisvárosának hangulatát és ad oylan kis emlékmorzsákat az esemélyekhez amik teljesen a valóságba helyezik a történetet.
A fiataloknak jó csípős a dumája, a mellékszereplők között pedíg van pár olyan beteg figura hogy az már egy Charles Burns karakterre hajazz. A képi világ is Burnsre utal. Merev vonások nagy fekete foltok, kissé naív realizmus és csak egy kisérő szín. Az egész úgy egyben jól néz ki, jó belelapozni elolvasni meg pláne szóval hajrá.

A kötetből film is készült (itthon Tétova tinédzserek címmel) és bár egy ilyen egy darabos képregénynél elvárható lenne, nem történt meg az egy az egybeni adaptálás. Terry Zwigoff és Daniel Clowes átírva a forgatókönyvet más úton juttatja el a cselekményt kb ugyanarra a végkifejletre mint a könyv, ami nem baj.

Még vettem egy DHP-t amiben van egy pár oldalas Mignola képregény: Rusty Razorclam, president of Neptune. Nem rossz. Ezen kívül megszereztem Az Aliens: Salvation/Sacrifice c. képregényt ami szinén szép. mármint a rész amit megintcsak Mike Mignola csinált.
Ghost World Király! Daniel Clowes Király.
VálaszTörlésA film is fájintos.