Bárcsak borzongani tudnék 2 - FRACTION

Shintaro Kago munkái közül pár rövidebb vonta magára a figyelmemet, de sajnos angolul egyelőre nem jelent meg tőle semmi  nyomtatásban. Ez valószínüleg a tartalma miatt lehet. Néha ő is térdig gázol a belekben ez pedig megnehezíti a kiadók dolgát jó pár országban. Shintaro munkájában azonban az öncélú eroguro  polgárpukin kívül sok olyan formai megoldás van, ami miatt mindenkinek érdemes vetnie a képregényeire legalább egy pillantást.

A Fraction egy egy kötetes manga, ami nagyon kedvemre való, ugyanis nem bírom az ezer volumés sorozatokat, egyrészt mert pénzem másrészt mert energiám sincs végigrágni magam rajtuk. Ez persze csak egyéni izlés dolog, de jobb szeretem, ha egy sztori nem nyúlik végtelenre. Persze vannak kivételek, olyan epikus művek amelyek hossza indokolt vagy amik elég szórakoztatóak, hogy évekig kövessem őket anélkül, hogy felülvizsgáljam gyermeteg lelkesedésem (nem mangákról beszélek). Na de hol is tartottam. A Fractionnál. A könyvet nem csak Shintaro jegyzi, tettestársa van, Ryuichi Kasumi személyében. Mivel nem vagyok nagy ismerője a médiumnak fogalmam sincs mit írt még ő, viszont a történet témája miatt nagy meglepetés volt hogy nem a rajzoló felel a történetért.

Ez a manga egy thriller-horrornak indul, de időközben Scott McCloud-i fordulatot vesz a sztori és a képregény eszköztárát fitogtató morbid tanmese lesz. Legalábbis félig meddig. A történet 2 szálon fut. Az első szál egy gyorsétteremben felszolgáló sorozatgyilkos srácról szól, aki minden áldozatát ketté hasítja, rettegésben tartva a várost. Senki sem tudja ki lehet  ez a titokzatos "Darabolós Ördög" csak mi, az olvasók. Itt jön viszont a képbe a másik szál, egy képregényrajzolóról, akit megbíznak, hogy a gyilkosnak fiktív profilt alkotva készítsen képregényt. Ő azonban nem akar egy újabb brutális mészárlásokkal teli mangát gyártani. Egy új történetmesélési formán dolgozik, ami hasonlóképp a Darabolós ördög, módszeréhez, a vagdosáson alapszik. Itt azonban emberek helyett a képeket nyisszantják különféle módon, a nézők megvezetésének céljával. Ez a rész már önmagában érdekes lehet annak, akit a képregény készítés jobban érdekel. Idő közben kiderül, hogy 2 gyilkos is van, összemosódnak a szálak, és már azt se lehet tudni, hogy a valódi történetet látjuk vagy a képregényrajzoló variációját az eseményekre. A lezárásról, csak annyit, hogy igazi japán mindfuck. Mivel valami logikusabb befejezést vártam elsőre, csalódás volt, de jobban belegondolva vicces magyarázatot ad az eseményekre a képregényes fickó metódusa alapján.

Shintaro rajzi stílusáról annyit mondanék, hogy néha erősen fotoátrajzolás szagúak a cuccai, ugyanakkor vannak képek amikor látszik, hogy ez nem a képességeinek hiányossága miatt van. A rövidebb, novella szerű képregényeiben jobban előtérbe helyezkedik az egyedi stílusa. Ettől függetlenül ez a képregény is tartogat látnivalókat jó és rossz értelemben is.

Csekkoljátok le!

Jövő alkalommal becsavarodunk. Nuff' said...