NÉMA JÁTÉK 3. fejezet "Egy Igazi Hős"

Nos mint már említettem a Néma Játék c. képregényem 3. részének kész a ceruzarajza és most már szövegbeírása és az átvilágítása is a dipákra amin majd kihúzom tussal. Jó sok meló volt, egyenlőre úgy tűnik jól tartom magam a határidőimhez, remélem mindez továbbra is így fog alakulni és akkor december végéig teljesen kész leszek. Ami nehézség, hogy mivel én írom a történetet, vagy 4-5 változat készül a véglegesig, amit még így is utólag kell javítgatni. Voltakép a rajzolás a legritkábban végzett tevékenységem, vagy legalábbis inkább azt mondanám, hogy ilyen felismerhetetlen firkákkal lepem el lapok tömkelegét, amiket aztán össze vissza ollózok meg radírozok átfirkálok, átoldalszámozok meg minden féle.
Ami sokban segített az a Guy Davis féle B.P.R.D. Miután elolvastam majdnem az összes eddígi részét, nagy kedvvel ültem újra rajzasztalhoz. Véleményem szerint azok az igazán jó rajzok amik rajzolásra késztetik az embert, és ez ilyen!

Csodajó. Mindenesetre most a szept 15.-én Helsinkiben kiállító magyar képegényesek között vagyok (jejeje), és másfél hetem van rá, hogy megtöltsek egy 50x70-es képet mindenfélével (jujujuj), szóval ez szép munka lesz.
Közben hallottam, hogy a Zsuzsi 3 része és a Papírmozi következő száma egészen balladai homályba vész, de ez nem csüggeszt, valami csak lesz, ha semmi, akkor az is valami! Főleg, hogy vannak merész tervek is...

3 megjegyzés:

Pá Dee írta...

Másfél hét?
Úristen, akkor van a szülinapom.
B.P.R.D. zseniális, rajzilag és történeltileg is nem olyan mint a rétestészta, semmi nem történik, mainstream, itt ha azt mondják változás lesz, akkor változás lesz, lásd Johann.

Felvidéki Miklós írta...

istenéltessen én most lettem 18 a BPRD meg király!

Pá Dee írta...

Idősebb vagyok nálad? :O
Akkor bele kell húznom hogy úgy befussak mint te. :)